A Policy Solutions elkészítette a 106 új egyéni választókerület erősorrendjét, a legutóbbi parlamenti választáson az 5 százalékos küszöböt elérő pártok szempontjából. Elemzésünkben a Fidesz, az MSZP, a Jobbik és az LMP tíz legjobb és tíz legrosszabb körzetét mutatjuk be. Táblázatainkban feltüntetjük az érintett körzetek sorszámát az új választókerületi rendszerben, körzetközpontjukat, a 2010-es adatok alapján helyüket a 106 körzet között és a körzetben elért eredmény eltérését az adott párt országos eredményéhez képest. A Fidesz és az MSZP esetében a 2010-es adatok alapján számolt erősorrendet a 2006-os eredményekkel is összevetettük. Számításainkhoz a Haza és Haladás Alapítvány adatait használtuk fel.
Fidesz
A Fidesznek legkedvezőbb körzetek listáját nagyfokú stabilitás jellemzi. A Fidesz 2006-os hat legerősebb választókerülete az új pártrendszerben is a tíz legjobb körzet közé tartozik. E hat választókerületből öt (Körmend, Csorna, Sárvár, Keszthely, Pápa) klasszikus nyugat-magyarországi konzervatív fellegvár, ahol a baloldal soha nem indult érdemi győzelmi eséllyel. További két dunántúli választókerület is megtalálható a listán: az erősen rurális Somogy megye 2-es (Barcs) és a Baranya 3-as (Mohács) körzetekben is toronymagas esélyesként indul majd a kormánypárt a következő választáson. A dunántúli bástyák mellett két Bács-Kiskun megyei körzetben (Kecskemét 1-es, Baja), illetve Debrecenben (annak is leginkább a 3-as körzetében) számít a legerősebbnek a Fidesz.
A legerősebb fideszes körzetekben a párt az országos eredményénél akár több mint tíz százalékponttal is jobb teljesítményre képes. Valamennyi kiemelkedő fideszes választókerületre igaz, hogy a kormánypártnak nincs erős baloldali és szélsőjobboldali kihívója sem. Ezekben a körzetekben még országosan kiegyenlített állás vagy enyhe ellenzéki vezetés mellett is meglepetés lenne, ha szoros küzdelem alakulna ki a Fidesz és az ellenzéki pártok között.
1. táblázat. A Fidesz tíz legerősebb választókerülete
Az új választókerületek erősorrendjéből világosan kiderül, hogy a Fidesz Budapesten és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legsebezhetőbb. Annak ellenére, hogy egy kivétellel valamennyi borsodi körzetet megnyerte 2010-ben a Fidesz, a siker inkább az MSZP visszaesésének és a verseny háromosztatúvá válásának volt köszönhető, mintsem a jobboldali párt megerősödésének. A tíz leggyengébb fideszes körzetből négy borsodi, a két miskolci mellett az ózdi és a tiszaújvárosi választókerületben is nagyjából tíz százalékponttal rosszabb eredményt ért a párt, mint országosan. Két további kelet-magyarországi körzet is nagyon gyengének számít a Fidesz szempontjából: Hatvan és környéke, és a Nyíregyháza 1-es. A Fidesz reménye ezen választókerületekben az lehet, hogy sem baloldali, sem szélsőjobboldali ellenfele nem erősödik meg kiugróan és egy nem különösebben kiemelkedő eredménnyel is meg tudja tartani őket.
A borsodi hídfőállások mellett elsőként néhány külvárosi budapesti körzet eshet el. A XIII. kerületet 2010-ben is nyerni tudták a szocialisták, és emellett nagyon jó eséllyel indulnak majd Újpesten, a csepel-soroksári és a kőbánya-kispesti körzetekben – a Fidesz ezekben a leggyengébb. A legrosszabb fideszes körzetek listája is nagy állandóságot mutat: tízből öt 2006-ban is a tíz leggyengébb közé tartozott és további kettő is a 90.-nél rosszabb helyet foglalt el.
2. táblázat. A Fidesz tíz leggyengébb választókerülete
MSZP
Az MSZP jelentős visszaesését követően egyértelműen Budapest vált a párt legfontosabb hátországává. A fővárosi körzetek 2002-ben és 2006-ban is a választási győzelem zálogát jelentették, de ekkor még az MSZP vidéki városi bástyái voltak a legerősebb körzetek. Az új választókerületi beosztás alapján 2010-re az MSZP tíz legjobb körzetéből nyolc Budapestről kerül ki – négy évvel korábban csak két fővárosi körzetre volt ez igaz. A párt legjobb vidéki választókerülete, a szegedi 1-es, országos összehasonlításban csak a 6. Vidékről a tíz legerősebb körzet közé még a tatabányai központú választókerület fér be, a 8. helyre.
A párt borsodi térvesztését talán semmi nem illusztálja jobban, mint az a tény, hogy 2006-ban még az MSZP tíz legjobb körzetéből négy a megyéből került volna ki, köztük az egész ország legszocialistább választókerülete, Ózd, illetve a harmadik helyezett Sajószentpéter. Előbbi ma csak az 50., utóbbi a 45. helyet foglalja el az MSZP-s erősorrendben. A két miskolci körzet is a tíz legerősebb szocialista OEVK között volt, ma egyik sem fér be a legjobbak közé, és ugyanez igaz a heves megyei Hatvan központú választókerületre, amely korábban a 2. legjobb szocialista körzet volt, 2010-ben pedig csak a 40. Az MSZP összességében tehát Budapesten számíthat a legbiztosabb egyéni választókerületi győzelmekre, és az is bizonyos, hogy a kelet-magyarországi fellegvárak visszaszerzése a jövőbeli választási győzelem alapfeltétele.
3. táblázat. Az MSZP tíz legerősebb választókerülete
A szocialisták leggyengébb körzetei közül három számít stabilan reménytelen, sereghajtó választókerületnek. A Csorna, a Körmend és a Kecskemét központú körzetek 2006-ban is jelentősen, 10 százalékponttal elmaradtak volna az MSZP országos átlagától és a biztos vesztes választókerületek közé lettek volna sorolhatók. Szintén sokat elmond ugyanakkor a szocialisták kelet-magyarországi visszaeséséről, hogy a 2010-es eredmények alapján a párt tíz legrosszabb körzetéből négy immáron Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből kerül ki.
Ez annak fényében számít különösen súlyos ténynek, hogy 2006-ban a kisvárdai, a nyírbátori és a mátészalkai választókerületek országos viszonylatban jó, nyerhető vidéki körzetnek számítottak. Mindhárom az MSZP 50 legjobb körzete közé tartozott, a kisvárdai a 34. legerősebb választókerületből esett vissza a 97. helyre, a nyírbátori a 42. pozícióból süllyedt le a szocialisták második legrosszabb körzetévé és a mátészalkai OEVK is közel ötven hellyel állt hátrébb a 2010-es adatok alapján, mint az MSZP legerősebb éveiben. A sereghajtók közül ezen körzetek mellett a vásárosnaményi és a debreceni 3-as választókerületre is igaz, hogy az MSZP visszaesése nem járt együtt a Fidesz radikális erősödével, ellenben mindenütt jó eredménnyel jelent meg a Jobbik, és egyértelműen a második legerősebb politikai erővé vált.
4. táblázat. Az MSZP tíz leggyengébb választókerülete
Jobbik
Az új választókerületek jobbikos erősorrendjére tekintve nehéz lenne felülbecsülni a párt borsodi belviszályának jelentőségét. Egyértelműen a Jobbik legerősebb megyéjéről van szó, amely a 2010-es adatok alapján a tízből öt legjobb körzetet adja, köztük az egész országban a két legtöbb egyéni győzelmi reménnyel kecsegtetőt: az ózdi és a tiszaújvárosi körzetközpontú választókerületeket. A borsodi kulcskörzetek mellett a hat további „legjobbikosabb” választókerület is Kelet-Magyarországról kerül ki. Ezen belül is három megye – Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves – adja őket. Érdekesség a Nyíregyháza 2-es körzet erős jobbikos eredménye: ez elsősorban nem a megyeszékhely eredményeinek, hanem az új körzetkiosztás miatt a választókerülethez sorolt Tiszavasvárinak és környékének köszönhető.
Mindezek ellenére sem jelenthető ki, hogy a Jobbik regionális párt lenne, mivel az ország egész területén mérhető, sőt a parlamenti bejutáshoz is elegendő támogatással rendelkezik. Az azonban kétségtelenül igaz, hogy a párt támogatóinak eloszlása hatalmas regionális különbségeket mutat: a Jobbik legerősebb öt körzetében 12-15 százalékponttal is felül tudja múlni az amúgy is erősnek számító országos eredményét. Kiegyenlített, háromosztatú verseny esetén ezekben a körzetekben a Jobbiknak egyéni győzelmi esélyei lehetnek.
5. táblázat. A Jobbik tíz legerősebb választókerülete
Amilyen erős a Jobbik Borsodban és a többi keleti megyében, olyan gyengének számít az új fővárosi választókerületekben. A masszívan fideszesnek számító budai körzetekben a leggyengébb a párt: a XII., a II-III. és a XI. kerületre épülő választókerületekben a Jobbik akár 9-10 százalékponttal is elmarad országos támogatottságától. Nem sokkal jobb a helyzet a párt szempontjából a pesti oldal belső körzeteiben sem. A Várral megtoldott belvárosi körzet a Jobbik 4. legrosszabb választókerülete, és hasonlóan gyenge eredményekkel kalkulálhat a párt az újlipótvárosi-angyalföldi, a zuglói és a VI-VII. kerületet magában foglaló új választókerületekben is. Az első nyolc helyet elfoglaló budapesti körzetek mellett egy Vas (Szombathely) és az egyik legliberálisabb Pest megyei (Budaörs) választókerület tartozik a Jobbik számára legkedvezőtlenebb tíz körzet közé.
6. táblázat. A Jobbik tíz leggyengébb választókerülete
LMP
Az LMP politikájára jelentős részben azokban a körzetekben mutatkozik a legtöbb igény, ahol a szélsőjobboldal a leggyengébb. A Jobbik tíz leggyengébb választókerületéből hét az LMP legerősebb körzeteinek listáján is megtalálható. Egyben az is megerősítést nyer, hogy az LMP szavazói összetételét tekintve elsöprően Budapest-központú párt: a tíz legjobb körzete egyaránt fővárosi, nincs olyan vidéki választókerület, amely versenyre kelhetne a budapestiekkel. A jövőbeli szövetségi politikát tekintve tehát ezekben a választókerületekben a legerősebb az LMP tárgyalási pozíciója: itt állíthatja a leghitelesebben, hogy érdemben hozzá tud tenni egy ellenzéki összefogáshoz.
A 2010-es választási eredmények alapján az LMP legerősebb körzete a VI-VII. kerületet lefedő 5. OEVK, ahol az országos átlagánál 8 százalékponttal erősebb az ökopárt. A tízes listára gyakorlatilag valamennyi belvárosi választókerület felkerült, és tanulságos, hogy még némelyik budapesti külvárosi kerületben – a III. kerületi lakótelepi övezetekre épülő 10. OEVK és az újpesti-angyalföldi 11. OEVK – is erősebb az LMP, mint bárhol vidéken.
7. táblázat. Az LMP tíz legerősebb választókerülete
Az LMP tíz leggyengébb választókerülete kivétel nélkül kelet-magyarországi. Kirívóan rosszak a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei esélyei: a 2010-es adatok alapján a legrosszabb körzetek közül öt is ebből a megyéből kerül ki, ami azt jelenti, hogy csaknem az egész megye fent van a listán: összesen hat szabolcs megyei választókerület van az új választási rendszerben. Ezekben a választókerületekben az LMP gyakorlatilag nem létezik, 2 százalék körüli eredményt ért el 2010-ben. Hasonlóan gyengék az ökopárt borsodi kilátásai. Három borsodi választókerület is a tíz legrosszabb LMP-s körzet között található, és ha Ózdon, Sajószentpéteren vagy Sátoraljaújhelyen múlna, a párt nem jutna be a parlamentbe. Egy-egy Hajdú-Bihar (Berettyóújfalu) és Jász-Nagykun-Szolnok (Karcag) megyei választókerület is jelzi, hogy az LMP-nek a legtöbb tennivalója ismertségének és népszerűségének növelése tekintetében Kelet-Magyarországon van.













Véleménye van? Ossza meg velünk!
Jelentkezzen be az alábbi szolgáltatások valamelyikével:
Enter your WordPress.com blog URL
http://.wordpress.com
Proceed